MTVA - A Pető Intézet rendhagyó motoros tanévnyitója

Az ötödik éve megrendezésre kerülő „Négy kerékről két kerékre” elnevezésű rendezvény idén ismét sok iskolás neveltünk számára tette kellemesebbé a tanévkezdést Gyakorló Iskolánkban.
Összesen 137 motoros gyűlt össze szeptember 3-án délután, a Pető Intézet parkolójában, hogy a mozgássérült gyerekek a vasparipák nyergéből csodálhassák meg a főváros utcáit. A rendezvényen Magyarország motoros hírességei is részt vettek, így a gyerekek együtt motoroztak Gergely István olimpiai bajnok vízilabdással, Harsányi Levente színművésszel, Kovács KOKO István világbajnok bokszolóval, Müller Attila televíziós műsorvezetővel, Semmi-Kis Tünde modell és motorversenyzővel, Sípos Imre színművésszel, Szabó Győző színművésszel, Szűcs Sándor színművésszel, Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzővel, és Varga Viktor énekessel. A rendezvényen kialakult fergeteges hangulatról Szujó Zoltán sportriporter gondoskodott.
A rendezvényről az Újbuda TV filmet is forgatott, mely itt tekinthető meg. MTVA képes beszámolója az eseményről itt érhető el.