A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete Gyakorló Óvodájának bentlakó (2), napközis (3), és integrált (3) csoportjai NYÍLT NAPOKAT TARTANAK, amelyek időpontja 2011. április 6-7.
Ez alkalommal az érdeklődő szülők és gyermekek megismerhetik óvodánk működését, programját; megtekinthetik jelenlegi csoportjainkat. Lehetőségük lesz kérdéseiket feltenni, konduktorainkkal beszélgetni. 8.30-ig gyülekező az V. emeleten az 506. szobában; rövid tájékoztató, beszélgetés után lehetőség lesz a csoportok látogatására. Kérjük, hogy részvételi szándékukat lehetőség szerint 2011. március végéig jelezzék Zatloka Éva óvodatitkárnál a 06 1 224 1586 telefonszámon!
Amennyiben vidékről érkeznek, és – természetesen - gyermekükkel együtt vesznek részt valamelyik nyílt napon, lehetőség van az előzetesen a körzeti orvostól kért utazási utalvány lepecsételtetésére!
Szeretettel várjuk Önöket!
Üdvözlettel:
Antoni Gáborné Henics Erika óvodavezető
Március 15-i ünnepség az óvodán
Írta: Huszárné Mikla Ildikó
2011 március 16. (szerda) 00:00
A Pető Intézet óvodai programja kiemelt szerepet tulajdonít a ma még élő illetve elfelejtett néphagyományok megismertetésének.
2011. március 9-én az óvodás csoportok nevelői és gyerekei a felcsendülő Himnusszal, a gyerekek által elmondott szép versekkel, a bemutatott táncokkal, a lobogó zászlókkal, a kitűzött kokárdákkal méltóképpen ünnepeltek és emlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire.
Az ünnepély hangulatát fokozta az a történelmi keretjáték, melyet Intézetünk média munkatársa Heim Sándor korhű egyenruhában vezetett, aki maga is hagyományőrző katona.
A dobszólót Saszet Gábor, és egyik tanítványa Gilincsek Ákos szolgáltatták. A gyerekek részéről tanúsított figyelem, mosolygó szempárok, derűs arcok mindannyiunknak maradandó élményt nyújtott.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden szervező konduktornak, a fő szervezőknek: Városi Jadwigának, Kissné Papik Erzsébetnek, Tóth Balázsnénak, Takács Zsuzsannának, Mészáros Kingának és Darabos Józsefnének.