Konduktív Gyakorló  Általános Iskola és Kollégium 

 

Versmaraton

Petős gyerekek a költészet napi versmaratonon

 

A magyar költészet napján, április 11-én, József Attila születésnapján számos irodalmi esemény közül választhatunk. 

A Pető András Gyakorló Általános Iskola öt tanulója, Veszteg Vanessza, Szecskó Botond András, Nagy Ambrus, Fülöp Szabolcs és Matina Erik  a  versmondást választották. Versmondóként vettek részt a VII. Újbudai Versmondó Maratonon.

Vanessza , Szabolcs és Erik április 4-én - iskolánk versmondó versenyén - már szép sikerrel szerepeltek.  Vanessza Varró Dániel Email című versével, Szabolcs József Attila Gyermekké tettél című költeményével érkezett. Erik Nadányi Zoltán szerelmes versét, a Vártalak egy évig című verset mondta el. 

Hogy milyen is az Újbudai versmaraton?  Olyan  nyitott rendezvény, melyen a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki elmondhatja kedvenc versét az Őrmezői lakótelepen, a Költők parkjában felállított színpadon. A kerület iskoláiból érkező gyerekek mondták el kedvenc költeményeiket. Még egy vidám székely népmese is elhangzott a nézők derültségére.

Örvendetes, hogy két másik  versmondónk is kedvet kapott a nyilvános szerepléshez. Nagy Ambrus a 200 éve született Arany János Toldijának Előhangját mondta el.

Szecskó Botond  András a számítástechnika segítségével mondott verset. Laptopjához olyan speciális kiegészítőt rögzítettek, amely a szemmozgását érzékeli. Az elolvasott szavakat, szimbólumokat az érzékelő egy másik egységhez továbbítva,  géphang mondja ki a szavakat. Botond Zelk Zoltán Tavaszi dal című versét olvasta, a technika segítségével nagy örömmel, felszabadultan és vidáman mondta.

A szép versmondáson túl, köszönjük a szülőknek és a  gyerekeknek, hogy a tavaszi szünet egy napját szánták arra, hogy  részt vegyenek a költészet napi versmaratonon.

 

  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • belyeg1